Érdekes dolog az adrenalin. Egyik percben még békésen állok a metrón, kapaszkodva a bőrhurokba, nem egész három perc múlva már a cipőm talpa alatt reccsen egy könyék. Nem vagyok agresszív ember. Ha az lennék, nem beszélgetéssel nyitottam volna, hanem dühből csinálom.
 Hogy mi történt? Egyszerű. Egy kis mocsok megpróbált kizsebelni. Pontosabban ki is zsebelt, ez az egy jött össze neki a történetből. Nyilt az ajtó és már rohant is. A hülye hippi. Alapvetően nem érzem szükségét Freddy-t magammal hurcolni mindenhová, csak akkor ha munkába megyek. Freddy - a teljesség kedvéért - egy kilenc milliméteres Browning, illedelmes súllyal, tompán csillogó fekete zárvázattal. Amolyan "Mindenható Haragja", ahogy a barátnőm jellemzi.
 Szóval a srác ott követte el az első hibát, hogy rögtön brifkóra ment, a másik oldalt elfelejtette lecsekkolni, pedig Freddy szó nélkül meg tudta volna győzni, hogy ez a pálya nem neki lett tervezve. Na de, mivel fiatal a srác, még nincs ilyen rutinja. A kettes számú hiba, hogy egyenes vonalban futott a mozgólépcső felé, nem cikk-cakkban, az oszlopok között. A harmadik pedig, hogy nem fékezett le a fémes kattanás, és a gyér tömegben mindíg jelen lévő sikoltozó nők hangjára. Több hibára egyszerűen nem volt ideje. Freddy ritkán szól, de akkor hatásosan. A bal combjára céloztam, aztán a golyó fülsértő robbanással hagyta el a csövet, hogy a másodperc tört része alatt véres alagutat üssön a fiú húsába, s a csontba fúródva megtörje a lendületét. A második sikolyhullám abból a pár nőből a dürdülés elhalása után robbant ki, szinte egyidőben azzal mikor mindenki hasravágódott, mintha szimpatizálnának a zsebtolvajjal. Freddy, miután jól végezte dolgát, pillanatok alatt a zakó alá tért vissza, haza, a kényelmes bőrtokba. Forró csöve átsütött még a tokon és az ingemen, de nem volt elviselhetetlenül forró.
 A fiú arccal tompította az esést, egy ordítás kíséretében, aztán elhalkulva nyöszörgött, bal kezével sérült lábát dajkálva, jobbjában még mindíg a tárcámat szorongatva. Kimérten közeledtem felé, majd melléguggoltam. Olyan 16-18 éves forma, puerto rico-i lehetett. Fájdalomtól görcsbe rándult ujjai közül kifeszegettem a tárcámat, majd a zakóm belső zsebébe tettem.
 - Kondi kell ehhez a szakmához, kispofám - paskoltam meg az arcát, majd szemügyre vettem a sebet. Égett hús a széleken, bugyborékoló vér, szakadt farmerszálak a seb körül. A vér ütemesen folyt belőle, bár nem spriccelt, tehát nem ütőeret találtam el. A golyót a csont fogta meg, minden bizonnyal pokoli fájdalmai lehetnek. Több mint valószínű, sánta lesz egész életére. Viszont nem túl eszes, és attól tartok, sántikálva is folytatni fogja bűnöző életmódját.
 - Jártál suliba kölyök? - nem válaszolt. Nyöszörgött, arcát már a könnye áztatta. Pedig még hátra van egy dolog...
 - Szóval úgy veszem, történelmi ismereteid némi csiszolásra szorulnak. Az ókorban, ha elkapták a tolvajt, bizony levágták a kezét. De jó hírem van. Mivel ez már nem az ókor, megtarthatod az enyves mancsodat, de sajna...
 Jobb könyöke alá csúsztattam a bal cipőmet, majd jobbal erőből az alkarjára tapostam. Nedves reccsenés, amit csak az eltörő csontok képesek produkálni tompán visszhangzott az aluljáróban. A női sikolyok harmadik felvonása, és a tolvaj felüvoltésének második szakasza. A közönség már moccani nem mert, elhűlve figyelték az eseményeket. Az ilyesmi látványa annyira leblokkolja az átlag polgárt, hogy mozdulni nem bír. Csak sikítozni üveghangon. 
 Jobb alkarja immár rongydarabként fityegett a könyöke alatt. Tárcámat elővettem, némi pénzt, körülbelül húsz dollárt vettem ki és dobtam az arca elé a kőre.
 - Kórházi költségekre.
 Nem volt több dolgom már vele, amúgy is süvöltve futott be a következő metró. Miközben szálltam fel, hívtam a mentőket, hogy kaparják össze a fiút. Mert lehet embereket ölök pénzért, de nem vagyok szívtelen.