Csípi az ajkam a szivar. A sodrott dohánylevél az utolsó apró csepp nedvességet is felszívta. Szipolyoz tovább. Bámulok magam elé bambán, résnyire nyitott szájjal, melkasomra ejtett fejjel. Nyakkendőm megoldva, fehér ingem féligmeddig betűrve a nadrágba, többi része rálóg a farmerre. Bambulok. Lecsúszva ülök egy fotelben, testem közel vízszintben. Bal karom a föld felé lóg, mutatóujjam enyhén, a többi ujjam egészen begörbülve, kampóként csüng a végén. Jobbomban egy rövid csövű, forgótáras, ezüstösen fénylő, fekete markolatú pisztoly. Egy .38-as. A gravitáció törvényei húzzák ki kezemből, ám gyenge izommunkával tartok ellen. Szükség lehet még rá. Szemhéjam lassan moccan, szemöldököm felvonom, sóhajtok. Lassan emelem a jobbom. A hideg cső a halántékom és a szemöldököm közé kerül. Hidegen csókol a mocskos kurva. Hüvelykujjam a kakasba akasztom, és egy sima, lassú mozdulattal lehúzom. Katt. Felesleges, hiszen félautomata. De így teátrális. Mutatóujjam eljátszik a tizedmilliméternyi holtjátékkal. Aztán egy réveteg pillantás. Klikk. A szegecs a zárvasba csattan. Felsóhajtok. Visszaejtem a jobbom magam mellé. A fegyver élesen koppan a parkettán. Tán fel is sértette azt.

 Hatból öt.