Park Chan-Wook neve ismerősen csenghet az ázsiai filmekre kiélezett fülek számára. Bizony, a dél-koreai rendező kellő alázattal rendeli alá magát a sztorinak, ezáltal remekebbnél remekebb filmeket állít a thrillere és a drámára éhező közönség elé. Nos, ezuttal én egy régi-régi kedvencemről tartanék egy pár soros székfoglalót, remélem lesz olyan akinek megtetszik ez alapján. Ez pediglen az Oldboy, a rendező Bosszú trilógiájának második része.

Oh Dae-su egyszerű ember. Reggel felkel, este lefekszik. A kettő között vagy dolgozik vagy iszik. Sokat beszél, többnyire a semmiről, dehát ez korabéliek sajátja. Lánya születésnapját az alkohol miatt kénytelen a rendőrségen tölteni, ahonnét aztán barátja hozza el. Éjjel, szakadó esőben telefonál akadozó nyelvvel, egy utcai fülkéből, s mikor barátja egy pillanatra elfordul eltűnik szőrén-szálán. 15 évre.
Egy bérház ki tudja hanyadik emeletére száműzik, egy egylégterű szobába. Minden társasága egy tévé, ami egyszerre barát, egyszerre tanár, és szerető. Hiányt nem szenved semmiből, fogvatartói rendszeresen ellátják mindennel ami az életben maradáshoz kell. A tébolyító az a tudatlanság. Miért? Kiért? Hogyan? És számára a legfontosabb: Meddig?
15 év után ahogy elrabolták, épp úgy engedik el: Minden figyelmeztetés nélkül. Új öltöny feszül rajta, csuklóján méregdrága óra. Zsebében némi pénz. De sehol sincs válasz. Látszólag céltalanul bolyong, mikor rájön, a játszma nem ért véget, csupán nagyobb teret kapott. 5 napja van, hogy kiderüljön mi volt az a múltbéli bűne ami miatt elveszítette családját, a barátait, s ahogy telik a film úgy lassan a józan eszét is. De Oh Dae-su nem olyan emberré vált a fogságban, aki ilyesmit tétlenül elvisel, ezért bosszúra indul.

A Cannes-i Filmfesztivál nagydíját kapta a film 2004-ben. Quentin Tarantino eképp nyilatkozott róla: "Ez a film sokkal tarantinosabb, mint bármi, amit eddig alkottam."

Ez volt eddig a pro. Most jön a kontra: Igaz, hogy egyik kedvenc filmem, mégsem tudok szó nélkül elmenni olyan momentum mellett, mint amilyen például a tipikus ázsiai filmek (thrillerek, drámák, horrorok) gyengepontja: a történet lassan indul, kicsit frusztrálóan. Eléggé laposnak tűnik a dolog, majd hirtelen gyors egymásutánban felpörögnek az események, ilyenkor az ember nem tudja pontosan mit is lát, vagy miért is van az ami. És mire helyrerak mindent, már csúsznak is a kanjik (írásjelek) stáblista gyanánt. Ezt a betegséget ez a film sem nélkülözi, első nézéskor kell a türelem, hogy a történet minden szála kibomoljon, hogy azután a végkifejlet nagyobbat szóljon.

9/10