A billentyűzet M betűje hanyagul élvezte mindenapi életét. Néha leütötték, de soha nem volt annyi dolga mint mondjuk egy e vagy w-a-s-d vagy akár egy numerikus billentyűnek. Nem is számított rá, hogy egy gyenge napsütéses délutánon a semmiből egy csepp hullik rá. Nem víz volt, legalábbis a szó puritán értelmében nem víz. Egy könnycsepp vol
Na jó, ez így nem megy, sajálom. Azt hittem ki tudom írni magamból de nem megy. Fáj, vonyít a lelkem, tépném a hajam, sírok, saját balsorsomon. Akit szeretek az mind elhagy. Elromlik minduntalan a boldogságom. Azt hiszik rólam sokan, hogy olyan nagydumás lévén biztos könnyen át tudom magam rágni a problémákon, és jellememnek hála, soha nem leszek magányos. Pedig az vagyok. Neten ismerkedtem eddig, mert félénk voltam. Aztán az első valódi szerelem betoppant az életembe, és nem érzem azt, hogy kell más. De mit tegyek, ha nem hisznek a kimondott szónak? Megbélyegzett a világ; hogy nem lehet hinni a szavamban. Ez fáj. Fáj mert emiatt veszítettem el azt ami a legfontosabb nekem, és hiába agyalok, hiába próbálkozok bármivel, hogy bizonyítsam: Őszintén. Tiszta szívemből. Végzetesen és végletesen. Szeretem Őt. Csak is Őt. Egyedül Őt. És a legrémesebb az, hogy ha túl is teszem rajta magam, azzal azt mondhatná: lám megmondtam; csapodár ember vagy. Ha meg nem teszem túl rajta magam, akkor soha többé nem ölelhetem, csókolhatom, és bizonyíthatom a tiszta szeretetem és odaadásom. Maradnak hát a magányos nappalok, a róla szóló álmokkal teli éjszakák, és az általános egyedüllét.
='(
Szeretlek. Mindíg.
Szerintetek: