Ennek már annyiszor de annyiszor nekifutottam az évek során, hogy az röhej. Megpróbálom megint, hátha most tovább tart majd.
Az élet gyakorta kiszámíthatatlan. Váratlan fordulatokat hoz az olyan hétköznapi emberek életébe, mint például azokéba, akik jelenleg velem együtt lapulnak a földön. Ők nem így tervezték valószínűleg a mai napjukat. Ami azt illeti én sem, de mivel már tapasztalt játékosnak számítok a szakmában, átfutott az agyamon ez az eshetőség is.
Történhetett volna másként is. Ha a nemet mondok, még akkor, vagy ha idejében kiszállok az egészből. De akkor még csak egy zsíros melónak nézett ki az egész, nem pedig életem keréktörőjének. A tisztánlátás kedvért kezdjük el a sztorit az elejéről, pár héttel ez előttről...
Délután, fél öt körül tértem magamhoz. A kora délutáni bágyadt nap sugarai vidám táncot jártak az üres üvegen, mely egyedül, az asztalon feküdve szórta szét a fénypászmákat. A ventilátor halk surrogása a sarokból érkezet, és jutott el a lassan ébredező tudatomig. Az asztalra borulva aludtam el, egy átvedelt éjszaka után. A fejfájás farkasa már a közelben ólálkodott, de még nem csapott le rám. Lassan felültem, próbára téve a jól ismert dögöt, és lomha tekintettel konstatáltam, hogy az irodámban vagyok. Mintha akkor láttam volna először, úgy bámultam a fakóbarna tapétát, a poros szekrényt, és asztalomat.
Óvatosan tápászkodnék elgémberedett tagokkal az asztal lapjáról, mikor a fájdalom lecsap. Hirtelen és élesen, mint egy megcsalt és megalázott nő kezében a kés. Nyugalom, semmi hirtelen mozdulat! Kissé hátradőlök, hogy kihúzhassam a fiókom, aszpirin után kutatok, majd kezembe veszem a duci tégelyt. Két-három pirula, és mintha új lennék. Na persze… a telefon ekkor csörren meg. Nem tudom ki volt az az őrült, aki egy komplett kovácsműhelyt telepített a fejembe, de tény hogy a szorgos munkások a telefoncsörgéssel egy időben kezdték kalapálni az üllőt.
A kagylóért nyúlok, és sikeresen leverem a helyéről. Harmadik próbálkozásra végre a fülemhez illesztem, a szavak lassan jönnek zsibbadó nyelvemre.
- Ha… halló… tessék. Itt… James Camp… kivel beszélek?
Egy nálam jóval idősebb férfihang zengett a telefonba.
- Mr. Camp. Munkám lenne maga számára.
- Igen… fi… figyelek.
- Jól van? Olyan furcsa a hangja.
- Persze. – vágtam rá szemrebbenés nélkül, és szabad kezemmel a halántékomat dörzsölöm. Soha-soha-soha többé alkoholt!
- Akkor rendben. Holnap reggel bemennék magához, ha megfelel.
- Nekemaztán... - szorítottam össze szemhéjaimat, megpróbálván kiűzni a fájdalmat.
- Reggel nyolckor.
- Oké. De, azért, ha nem titok… elárulná a nevét?
- Mr. Sorel. Elég ennyi.
- Rendben Mr. Sorel Elég Ennyi, holnap reggel 8.00-kor várom. Legyen pontos ha kérhetem.
Elköszönés nélkül tette le a telefont. A tárcsahang ismét a tudatomba hasít. Leteszem a telefont, és beveszek még két aszpirint. Lehet, hogy bunkó voltam? Na és?
Meglazítom a nyakkendőmet, és a zakóm után nyúlok. A fekete, halszálka-csíkos zakókabát csalóka melegében botorkálok ki az irodából. Ahogy elmegyek a tükör előtt, felpillantok. Második pillantásra eszmélek fel, ki is próbál visszanézni rám a tükörben. Sötét hajam kócosan mered szanaszét, kék szemeit meg valaki egy táskás szemhéj mögé dugta. Borostám erőteljes smirgli-hangja, ahogy megdörzsölöm, sem tesz túl jó benyomást. Azt hiszem, ide több kell, mint néhány szem aszpirin. A kulcsok természetesen megint nincsenek meg. Morózusan fordulok vissza, összehúzott szemekkel dobálom jobbra-balra a jobbára papírlomnak nevezhető iratcsomókat. Hja kérem, a megoldott ügyeimet katonás rendben tartom. Ki tudja mire lesznek még jók. Például Mr. Keys mappája tökéletesen megfelel a pótkulcsok tárolására. Az élet a legjobb dramaturg.
A lépcsőház sötétje beburkol, és álomra csábít, de józanodó tudatom mást diktál. Ahogy a lépcső aljára érek, az üveg bejáraton átcsapó fény bántóan vág arcon. Napszemüvegemet előkotorva, és orromra téve valamiként csökkenti, a fény okozta kellemetlenséget, de még mindig zavaró. Fogok egy taxit. A sofőr, egy elhízott mexikói foghíjas vigyorával, és tört angollal kérdi tőlem a címet.
- A nyolcadik és a harminc negyedik utca sarka – felelem halkan, de tagoltan hogy meg is értse, majd hanyatt dőlök és hallgatom a fickót, ahogy anyanyelvén káromkodik az elővágó autók felé. Negyed óra múlva, és tíz dollárral szegényebben kutatok ismét a kulcsok után. Siker, a zár nyílik, és birodalmam ajtaja szélesre tárul. Ed, a kosarából kiugorva rohan hozzám, és nedves orrát a markomba nyomva szuszog, közben a farkát csóválja.
- Jól van, Eddie, helyedre. – Simítom végig a vajszín szőrös kobakot, majd zakómat a fogasra, a Firestart, a táskájával együtt az előszobai tükör előtt álló szekrénykére teszem.
- Végre itthon. – sóhajtok fel, majd a cipőmet lerúgom, és egy akkurátus mozdulattal elfordítom a zárat. Lassan, kimért léptekkel a hűtőhöz megyek, útközben lenyomom az üzenetrögzítő villogó gombját. A kazetta teker, miközben egy doboz tej maradékát veszem ki a hűvösről. Aztán a csendet a recsegő rögzítő hangja töri meg.
- Mr. Camp. Már háromszor próbáltam elérni Önt. A lakbér még mindig esedékes, és ha nem tud fizetni, kidobom innen!
Bííp.
- Katt…
Bííp.
- Szia. Itt Vicky. Szeretnék megint találkozni veled.
Fásultan emelem ki a tejet, és csukom be az ajtót. Mikor a hangját meghallottam, megdermedtem egy pillanatra... Már csak ez hiányzott. A tejes dobozzal a kezemben leülök a fotelembe. Kortyolok egyet a dobozból, majd a fotel mélyébe vackolódok. Olyan hosszú ideje próbálok elszakadni a múlttól, és erre tessék. Idejön, hogy találkozzunk. Most mi a fenét tegyek? Azt hiszem az lesz a legjobb, ha letagadom majd magam. Az a baj ezzel a lánnyal, hogy... Hogy gyermekien naív. És energikus. Túl sok egy kicsit egyszerre. Mint egy nagyra nőtt copfos kislány. Máshogy nem lehet jellemezni. Együtt éltünk. Még a régi hazámban. Aztán kilenc és fél hónap után békében váltunk el. Nekem nem tetszett a kispolgári élet ott, ő meg akkor nem akarta elhagyni az országot. Csak tudnám, mi ez a nagy pálfordulás?
Lentebb csúszok a kockás huzatú füles fotelben, és kifújom magam. Az ablak ontja magából a napfényt, s az utca hangjait…
Lehunyom a szemem, s mikor kinyitom, sötét lett odakint. Kimarjult nyakkal tápászkodom fel, s indulok meg a fürdő felé. Félúton meggondolom magam, s a tejes dobozt egy kisszekrényre téve a hálóba megyek. Ásítozva dobálom le magamról gönceimet, majd boxerban és trikóban bújok a hűvös ágyba.
Ki ez a Sorel fickó? Mit akar tőlem Vicky? És hová lettek a nyavajás kulcsok?
Szerintetek: