A dolgok tisztelete
"Ahelyett, hogy tisztelnénk a dolgokat, használni akarjuk őket a magunk céljeira, ha pedig ez nehézségekbe ütközik, le akarjuk győzni őket."
Zazen gyakorlásunk során megállítjuk a gondolkodásunkat, és szabaddá válunk minden érzelmi tevékenységtől. Nem mondjuk azt, hogy nincs érzelmi tevékenység, de szabaddá válunk tóle. Nem mondjuk azt, hogy nincs gondolkodás, de életünk tevékenységeit nem korlátozza gondolkodó tudatunk. Röviden azt mondhatjuk, hogy tökéletesen megbízunk magunkban gondolkodás nélkül, érzések nélkül, jó és rossz, helyes és helytelen közötti megkülönböztetés nélkül. Mivel tiszteljük magunkat, és hiszünk az életünkben, ezért ülünk. Ez a mi gyakorlásunk. Ha életünk a tiszteleten és a teljes bizalmon alapul, valóban békés lesz. A természethez fűződő viszonyunknak is ilyennek kellene lennie. Mindent tisztelnünk kell, és a dolgok tiszteletét a hozzájuk való viszonyunkon keresztül gyakoroljuk.
Ma reggel, amikor leborulást végeztünk a zendóban, nagy zajt hallottunk a fölöttünk lévő szintről, mert fönt az ebédlőben a székeket úgy tologatták a padlón, hogy nem emelték fel őket. A székekkel nem így kell bánni, nemcsak azért, mert zavarhatja azokat, akik egy szinttel lejjebb a zendóban leborulást végeznek, hanem elsősorban azért, mert ez nem tiszteletteljes módja a dolgokkal való bánásnak.
Nagyon kényelmes dolog a padlón tologatni a székeket, de ez egyfajta lusta érzéssel tölt el minket. Ez a lustaság persze a kultúránk része, de ez esetleg oda vezethet, hogy harcolni kezdünk egymással. Ahelyett, hogy tisztelnénk a dolgokat, használni akarjuk őket a magunk céljeira, ha pedig ez nehézségekbe ütközik, le akarjuk győzni őket. Az ilyen gondolkodás nem felel meg a gyakorlás szellemének.
Ugyanígy mesterem, Kisizava Ian sem engedte meg, hogy egyszerre egynél több amadót vigyünk. Tudjátok mi az az amado? A faajtókat hívják így, amelyek a sódzsi* válaszfalain kívül találhatók, és vihar ellen védik a sódzsit. Az épület végénél van egy nagy doboz,az amado tárolására. Mivel ezek tolóajtók, egy pap könnyedén el tud tolni egyszerre akár öt-hat ajtót is, míg a másik addig vár, majd segít betenni a dobozba. Az én mesterem azonban nem szerette ezt. Azt mondta, hogy egyenként vigyük őket. Így minden ajtót egyenként kellett végigcsúsztatnunk, és betennünk a dobozba.
Amikor egyenként vesszük fel a székeket, anélkül hogy nagy zajt csapnánk, érezni fogjuk a gyakorlás szellemét az ebédlőben. Természetesen nem csapunk nagy zajt sem, de az érzés is egészen más lesz. Amikor így gyakorlunk, mi magunk vagyunk Buddha, és tiszteljük önmagunkat. Ha gondosan bánunk a székekkel, a gyakorlásunk túlmegy a zendó falain.
Ha úgy gondoljuk, könnyű gyakorolni, mert van egy szép épületünk, hibát követünk el. Valójában inkább meglehetősen nehéz erős szellemben gyakorolni ilyen körülmények között, ahol van egy jóképű Buddha-szobor, és szép virágokkal díszíthetjük a Buddha-csarnokot. Nekünk, zen buddhistáknak van egy mondásunk, amely szerint egyetlen fűszálból is tudunk akár tizenhat láb magas arany Buddha-szobrot készíteni. Ez a mi szellemünk, tehát gyakorolnunk kell a dolgok iránti tiszteletet.
Ezt nem úgy értem, hogy sok-sok levelet vagy fűszálat kell összegyűjtenünk, hogy nagy szobrot készíthessünk, hanem úgy, hogy sok erőfeszítést kell tennünk, míg egy kis levélben is meg tudjuk látni a nagy Buddhát. Hogy mennyit, nem tudom. Egyesek egészen könnyűnek találják, de olyanoknak mint én, komoly erőfeszítést kell tenniük. Bár egy nagy arany-Buddhában könnyebb meglátni a nagy arany-Buddhát, de mikor egy fűszálban is meglátod, valami különleges örömöt fogsz tapasztalni. Komoly erőfeszítéssel kell tehát a tiszteletet gyakorolnunk.
Ebbe a zendóba bárki eljöhet, és gyakorolhatja az utunkat, legyen tapasztalt gyakorló vagy olyasvalaki, aki semmit sem tud a zenről. Ígyis, úgyis nehézségekbe fog ütközni. Az újaknak olyan nehézségeik lesznek, amilyeneket sohasem képzeltek volna. A régieknek kettős feladatuk lesz: hogy folytassák a saját gyakorlásukat, és hogy bátorítsák azokat akik csak most érkeztek. A régieknek, anélkül hogy olyanokat mondanának, hogy "tedd ezt" vagy "ne tedd azt", úgy kell vezetniük az újonan érkezetteket, hogy könnyebben gyakorolhassák az utunkat.
Bár az újonnan érkezők nem tudják, mi a buddhizmus, természetes, jó érzés önti el őket, amikor belépnek egy szép Buddha-csarnokba. Ez Buddha földjének ékessége, de - különösen a zen buddhisták számára - a Buddha-csarnok valódi ékességei az ott gyakorló emberek. Mindannyiunknak egy-egy szép szál virágnak kell lennie, és mindannyiunknak Buddhának kell lennünk, aki embereket vezet be a gyakorlásunkba. Bármit is teszünk, megfontoljuk, hogy miként tegyük ezt. Mivel nincsenek különleges szabályok arra, hogyan kezeljük a dolgokat, vagy miként legyünk barátságosak másokkal, kitartóan tanulmányozzuk, mi segíti az embereket a közös gyakorlásban. Ha ezt nem téveszted szem elől, rá fogsz jönni, hogyan kezeld az embereket, a dolgokat és saját magad.
Ezt nevezzük a bódhiszattva útjának. Gyakorlásunk abból áll, hogy segítsük az embereket, és ahhoz, hogy segíthessük őket, kitaláljuk, hogyan gyakoroljuk az utunkat minden pillanatban. A gondolkodás megállítása és az érzelmi tevékenységtől való megszabadulás, amikor ülünk, nem csupán koncentráció kérdése. Ehhez teljes mértékben önmagunkra kell támaszkodnunk, és tökéletes menedéket kell találnunk a gyakorlásunkban. Olyanok vagyunk mint a kisbaba az anyja ölében.
Azt hiszem, itt, ebben a zendóban nagyon jó szellem uralkodik. Én csak ámulok ezen a szellemen, de a következő kérdés az, hogyan terjesszétek ki ezt a szellemet a mindennapi életetekre. Ezt a dolgok tiszteletével és egymás tiszteletével érhetitek el, mert amikor tiszteletben tartjuk a dolgokat, megtaláljuk azok igazi életét. Amikor tiszteletben tartjuk a növényeket, megtaláljuk azok valódi életét, a virágok hatalmát és szépségét.
Bár fontos a szeretet, ha elkülönül a tisztelettől és az őszinteségtől, nem fog működni. nagy tudattal, tiszta őszinteséggel és tisztelettel a szeretet valóban szeretet lehet. Próbálkozzunk hát keményen, és találjuk ki, hogyan lehet egy fűszálból nagy Buddha!
Nagyon köszönöm.
*Sódzsi: oldalra tolható, sűrű rácsú fakeretre feszesen felragasztott vastag, pergamenszerű papírlemezekből álló térelválasztó. (A ford.)
Szerintetek: