Valamivel több mint 4 hónap telt el a 2010-es esztendőből. Lássuk hát, mi minden történt blogszférán belül s kívül ezalatt a harmadév alatt. Nos, elsőként annyi: megszünt a Szerdai Szürreál rovat. Tudom, tartalmasra és állandóra ígértem, de valahogy nem megy nekem a kimért, adagolt szürrealizmus óraműpontosságra.  Második körben, eltűnt James is, mindössze 3 gyerekfirkának tűnő strip után. Hozzá inkább ambícióm nem volt, hisz folytatódhatott volna a széria de többretartom a figurát, mintsem lerágott, szakállas poénokat adjak a szájába, lejáratva ezzel az ideát ami mozgatta valójában. Persze, fejben már többszáz strip "kész" volt, tekintve, hogy terveim közt állt az, hogy lassanként átveszi az írott szót, egy-két jól elkapott mondatba gyűrve a summázatot, tudósítva az aktuálhelyzetről a tisztelt olvasóimat. De a lelkesedés alábbhagyott. Váltzik, hullámzik a kreativitás, akárcsak én. Mostanság jobban. Percben mérhető egy-egy periódus. De jobbára: reggel felkelek, este-éjjel-hajnalban lefekszek, mikor hogy, de igazából ami a kettő között történik: hidegen hagy. Közönnyel fogadok bármit, a révület nyúlós mocsarában vagyok, jelentem az iszap langymeleg és körülölel, nem mászok ki belőle ha nem lángol körülöttem a láp. Tisztára mintha insomniás lennék amúgy. Ködös víziók, futó jelenetek, egymásba lazán kapcsolódó álomszilánkok. "Minden a másolat másolatának másolata." Suhannak a percek, mint sárga levelek a novemberi szélben a nyirkos utcán, magukkal rángatva az órákat, s a napokat.
 Minap amúgy próbáltam egy kipillantást tenni, de a valóság látványa annyira megrémisztett, hogy vissza-avászkodtam a sárba, jó az ott nekem. Brrr... még ma is kisért a kereszt utak villogó táblája ami előttem áll régóta, s most már illő lenne döntenem.

• A.) Iskola: Belehúzok, dacolva a lehetetlennel, és kilábalok a relatíve fos állásból.
• B.) Munkahely: Otthagyom Budapestet végleg, elhelyezkedek valami gyárban napi 8 órás zombinak, akit megfizetnek. 65 éves koromig télen-nyáron vonszolom magam a melóba, hogy aztán hátralévő nyugdíjas éveimben egy ködös de kellemes őszi alkonyatkor itthagyjam ezt az árnyékvilágot, csöndesen elpilledve.
• C.) Is-Is: Belelendülök a tanulásba, és az irodába is. Amíg suliba járok, tudok OVB-zni (kedvezményes utazások, ismeretségi kör, stb) és amíg OVB-zek, tudok sulizni is (esetleges önköltséges tandíjravalót onnan beszerezhetek, ha tolom keményen)
   

 Vagyis. Az A és C variáns munkát és erőfeszítést igényel, a B beletörődést. Munka és erőfeszítés pedig ekvivalens a rögös úttal, és a csalódásokkal. De ha szabad beleszólni a saját életembe, akkor azt megkérdezném a Nagy Álmodótól: nem csalódtam én már eleget? Jogot szeretnék formálni a gondtalan, könnyű életre, ami egyeseknek megadatott alanyi jogon. S egyáltalán: mire fel a vezeklés? Mi volt a bűn, amiért penitenciálul kaptam jelenlegi helyztem? Igen, furcsa kérdésfeltevés, mert ugyanakkor kontrasztban látom azt is, mi végre történtek a dolgok. Aki kérdez csak az által kérdezhet, hogy tapasztalt.
 Kontrasztra visszatérve: A közeljövőben lesz sajna/szerencsére alkalmam 5 év szűrőjén át vizsgálni magam. Középiskolai érettségiző osztálytalálkozó lesz ugyanis pár hónapon belül. Sokat fejlődtem vajon ahhoz az énemhez képest? Vagy csak változtam? Külsőleg mindenképp. Egy kis izom itt, egy pár centi magasság ott. Minusz haj és szemüveg, plusz néhány ránc, forradás, s őszhajszál. Belsőleg. Hm. Empátia a régi, az eszem is helyén. Pár marék fennköltség, némi valós munkahelyi tapasztalat. És a tunyaságra való hajlam.
 Ha jobban belegondolok, talán ez a tunyaság lehet keréktörője az életemnek. De én mindig is ilyen voltam, igényelem az útmutatást, ha az irányítást nem is. A bíztatást és a basztatást, hogy haladjak a dolgaimmal, az életemmel. Igazából ezért is kerestem és keresek olyan lányt barátnőnek, aki ilyen jellem. Felnőtt és határozott, támogat és megerősít. De megint (újra) olyan lány a párom, aki ennek pont az inverze. Nemhogy útat mutatna nekem, nekem kell még az ő életét is egyengetnem. Nyafizik és hisztizik, függ tőlem, és néha megrémülök ettől, de igazából elhagyni megint nem tudom, hogy meg tudnám-e tenni. Pláne talmi dolgokért... megbántanám, pedig az lenne az utolsó amit tennék, s egyébként se lenne szerencsém, erőm s kitartásom megtalálni azt aki a tökéletes rímpárom lenne. Aki passzol hozzám mind belősleg... mind külsőleg... a haja sötét tónusú, akárcsak a szeme. A bőre egészségesen világos, esetleg selymesen barnás, de nem szolisárga vagy napon egy nyáron át pirított vörösbarna. Az ajka szomorkás mosolyra görbül, s a szemöldöke mint két megfeszített íj értelemtől csillogó tekintete fölött, értelmet sugárzó homlokán. Nem vágyok nagy mellekre, vagy harapnivaló fenékre; inkább legyen helyén az esze s a nyelve. Legyek számára megnyugtató társaság, vagy ha kell akkor felüdítő kikapcsolódás... szeressen...

 Uh, a végére nagyon elkanyarodtam, de azt hiszem ami eddig bújkált bennem, kijött. Kuszának kusza, csapongónak csapongó... de... ez van. No, nyugodalmas jóéjt Mindenkinek!