Lapozok gondolatköreim között. Ujjal pörgetem a lapokat, némelyik már felpöndörödött sarokkal, szamárfüllel kacsint vissza rám, vannak amik vastag porréteg alól pislognak ki, vannak egyszerűek és vannak grandiózusak.
...Szabadba vágyom. Feküdni a fűben naplemnete után a szürkületbe. Hagyni hogy lassan rámboruljon a csillagtakaró, míg révetegen rágyújtok egy bodros füstű szivarra. Figyelni a fénypontokat, mint megannyi gyémántsziporkát, belebukni a végtelenbe s szédülni-szédülni-szédülni annak mértékétől. Tücskök énekét hallgatni, lehunyi a szemet s hazatérni. Másnap térdet átkarolva ülni a harmatos fűben, figyelni a napfelkeltét, elfogadni az új napot. Aztán felkelni és elindulni...
...Városba vágyom. Lassan lépdelni az utcaköveken, nézni a fény játékát a kirakaton. Nézni, csodálni gyöngyörű lányokat, nőket. Este beállta előtt kényelmesen egy kávézóba betérni, kávét, teát rendelni, és élvezni az élet piciny szegletét. Aztán továbbállni, füstös nightlokálba menni, hallgatni az öreg szkald borongós bluesát az életről és nőkről. Sörös üveget emelni a tévének, amin sportcsatorna megy. Éjfél után rongyos pénzt a pultra dobni, s hazaindulni...
...Haza vágyom. Reggel felébredni, s zuhanyozni menni. Kávét inni, és újságot olvasni. Tévé elé dőlni, aztán hasznosat csinálni. Zenét hallgatni, festeni, rajzolni. Otthon lenni...
Az ürességre vágyom. Nem tudom mit akarok, ezért nem akarok semmit. Csak ürességet. Nihilt, hogy körülvegyen és altasson. Súgjon hiú álmokat a fülembe, ne számítson a holnap se a holnapután. Oldódjak fel időben és térben, legyek mindeki és ne legyek semmi.
De nem így lesz ez ma sem.
Szerintetek: