Lezárult egy év. 2009.12.31. Itt az ideje év értékelő összefoglalást írni.

A 2009-es év nagy reményekkel indult a számomra. Kinyíltak a lehetőségek, hisz már elhatározás szinten állt, hogy a melót otthagyom, amint megkapom az értesítőt a fősuliról. A téli hónapok gyorsan elmúltak, és jött a tavasz. Virágba borult volna minden, ha nem lett volna ilyen későn érő tavaszunk. Esett és esett. Már-már olyabá tünt, az ősz akar visszafurakodni, de aztán valahogy mégiscsak melegedni kezdett az idő. Hipp-hopp. Két hét alatt lezajlott az átmenet és beállt a nyár. Megkaptam az értesítőt, hogy felvettek, elkezdtem tervezgetni a jövőmet. Villamosmérnök hallgató. De szépen is csengett a gépek sziszegése között. Akkor még nem sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű. De ne rohanjunk a dolgok elé. Rékával júliusban tartottuk a második évfordulónkat, és ez engem akkor elgondolkodtatott. Pánikszerűen kezdtem magamban gondolkodni, mert úgy éreztem magamra zártam egy olyan ajtót, amit nem kellett volna. Szerettem őt, de egyre kevésbbé. Problémák voltak vele, az anyjával. Kevés időt voltunk együtt, és ez még több bajt implikált. Nem csoda, hogy megpróbáltam másokkal kitölteni az űrt. Persze igaából egyvalaki tudta volna felváltani, hisz végig olyan lányt szerettem volna, akivel akkoriban mélyülhetett el a barátságunk. Ő volt Ági. Kölcsönösen kerestük egymás társaságát, és szinte a részemmé vált a vele történő beszélgetés, és az, hogy a közelemben van mindíg. De mivel nap mint nap szembesültem vele, hogy más valaki kell neki, pontosabban más valakije van, ezért bánatomban ismét elkezdtem keresgélni. Bár hülye terminus, hiszen két potenciális jelöltem volt csupán, és mindkettőnél kiderült, hogy 0 az esélyem. Peregtek a munkával töltött napok, elérkezett a szeptember, a búcsú napja a gyártól. Fel sem fogtam a történéseket, hogy mennyi embert hagyok hátra, akivel az elmúlt 1,5 év alatt megismerkedtem, és megkedveltem. Egyvalaki hiánya emésztett, azé a lányé akivel olyan jóban voltam. Ezen agyalva rugdostam a köveket miközben eljöttem a cégtől. Végül is az MSN rendszerén tartottuk a kapcsolatot, így töltötte az űrt, amit hátrahagyott, és ez jó volt. Rékával egyre többet veszekedtünk, martuk egymást, éreztem ennek véget kell vetni. A suli megkezdődött, és elég szépen indult, nem tűnt vészesnek. Remek órarendem alakult ki, és tényleg tetszett. És akkor elérkezett az édes október. Édes, mert mint utóbb kiderült Ági is érzett irányomba valamit, és én is csodáltam ugye őt már régóta. Egy-egy merész lépéssel kiléptünk a kapcsolatainkból, és egymásra találtunk. Boldog voltam. hihetelen volt számora, hogy megütöttem a főnyereményt. Gyönyörű, okos, csodálatos lány, és szerettük egymást. Minden sínen volt... utolsó munkabérem megérkezett váratlanul, pörögött a suli, szerettem tiszta szívből egy olyan lányt aki viszontszeretett. Álom volt. Sínen volt minden. A vonat csak ezután jött. Október végén elkövettem egy olyan dologot, amit talán a külső szemlélő nem bírálna keményen, de egy zsenge kapcsolatot könnyen összezúzhat. Lényegében Ági azt hitte, kötődök még egy másik potenciális jelölthöz, pedig szó sem volt róla, hiszen madarat tudtam volna fogni, mert Ő velem van. Szóval beindult a szenvedés gépezete. Ő féltette magát tőlem, hogy megbántom, és én szenvedtem amiért ellökött. Próbáltam mindenhogy a lelkére beszélni... előbb térden aztán arcon csúsztam előtte; nem ment, nem hitte el nekem az igazat. Aztán újabb fiaskó; csoporttárs magánakciója révén süllyedt a mocsár alattam, email feltörtés gyanúja miatt immáron látni sem akar. Pedig éppen én voltam aki értesítette erről Ágit, én nem alacsonyodok le ilyen szintre. Fáj, hogy azt hiszi rólam, ilyen vagyok. És ekkor már javában beállt a november. Elkezdtem befordulni, hisz senki sem kell már nekem igazából. A híresen nagy csapodár, aki egy nő után sóvárog. Hikomat Casanova. Vicc... Őbenne láttam meg magamat, és az ilyet nem dolgozza fel az ember. Hát végülis így-úgy, de beállt a december. OVB meló, sulivizsgák, karácsony. Mind-mind kellemes lenne, ha az ember kiegyensúlyozott. De egy ilyen varrásmentén szétfoszlott rongybaba, mint amilyenné váltam, mind egy-egy ostorcsapásnak éli meg. Legfőképp a karácsony. Szeretet ünnepe. Ájvé. A szokottnál is morózusabban, totálisan magamba fordulva ülni a fa alatt. Azt hiszem jó kontraszt voltam a fenyővel. És itt a szilveszter. Anyám karácsony után dobbantott Pestre, nővéremék otthon, én egyedül maradtam az alkesz faterral több mint egy hétre. A ház már cefreszagú, a szobámon kívül nincs fűtés, és a napi kiabálások már megszokottá váltak. Összeszedtem valami tüdőhurutot, köhögök és fulladok egész nap, csak néha jó rövid időszakokra. Úgyhogy elmondható, hogy ez a jelenlegi állapotom érvényes úgy az egész évre. Egy nagy rakás szar mögött megcsillanó napfény.

Mindenkinek BoldogABB Új Évet Kívánok!